Képviselőjelölt 5 sz. választókörzet

A Kishegy jövője 2010
Az 5. körzet a Kishegyet és a volt Kurcz-telep nagyobb részét foglalja magába. Zömében családiházas övezet, de a Kishegyi út keleti oldalát négyemeletes társasházak szegélyezik. Zömében csendes, inkább csak az ott lakók által használt kertvárosi utcák vannak itt, de a Kishegyi út és a Pollack Mihály utca a város két részét összekötő forgalmas tengelyt jelent. A közlekedést úgy kell tehát szabályozni, hogy a jelentős átmenő forgalom ne zavarja meg a kertvárosi lakók nyugalmát.
Az elmúlt években elindult útfelújítási program jól szolgálja az előbbi célt. Ez a lendület a következő négy évben sem fog megtörni, és a régi, korszerűtlen beton burkolatú utcákat (Nádor, Ságvári, Katona, Bercsényi és Domb utcák) fokozatosan felújítjuk.
A Kishegyi és az Újtemplom utcák kereszteződésének átépítését sürgősen megvalósítjuk a biztonságosabb közlekedés érdekében.
Elvégezzük a Kishegyi út 16-24. számú házak mögötti szervizút kiépítését úgy, hogy több parkolóhelye legyen az itt lakóknak.
Ahogy az elmúlt években tettük, továbbra is támogatjuk a társas és a családi házak energiatakarékos felújítását.
A körzet lakóinak is nagyon fontos az egészségmegőrzés további fejlesztése városunkban. Ezt a célt szolgálja majd a Rákóczi utcai régi rendelőintézetből kialakítandó gondozóház, valamint a paksi gyógyvíz hasznosítása, amire gyógy- és élményfürdő beruházást tervezünk. A gondozóház tervei már elkészültek, reméljük, hamarosan elkezdődhet az építkezés.
Bagdy Lacit talán senkinek sem kell bemutatni. Nyolc éve képviselő, ebből hat évig volt alpolgármester. Azért csak hat évig, mert megkértem, hogy mondjon le. És ő lemondott. Lemondott, mert felismerte, hogy a város érdekében át kell adnia helyét Faller Dezsőnek, az MSZP-SZDSZ frakcióvezetőjének. Ez volt az ára a békének, ami nyugodtabb munkalehetőséget teremtett a képviselő-testületben. És ez megérte, mert így sikeres éveket tudhatunk magunk mögött. Bagdy László büszke lehet arra, hogy városának, Paksnak önzetlenül segített. Kérem, gondoljanak erre október elsején. Jó szívvel ajánlom őt a figyelmükbe.
Hajdú János polgármester
Bagdy László 5 sz. választókerületi képviselőjelölt a (20) 941 84 15 telefonszámon várja érdeklődését, kérdését.
Budapesten 1940-ben születtem, a Vörösmarty Gimnáziumban érettségiztem, 1969-ben villamos üzemmérnöki diplomát szereztem.
Kezdetben elektroműszerészként, később, 1971-től a Fővárosi Közegészségügyi Járványügyi Állomás Sugáregészségügyi osztályán dolgoztam sugáregészségügyi-sugárvédelmi mérnök beosztásban.
1986 óta élek Pakson. Az erőműben több beosztásban dolgoztam, utoljára, a Radioaktív Hulladékkezelési osztályt vezettem. 1998-tól 2002-ig az RHK Kht. főmunkatársi beosztásban dolgoztam. Jelenleg vállalkozóként tevékenykedem a hulladék elhelyezés területén.
1998-ban és 2002-ben is képviselői bizalmat kaptam. Mindkét alkalommal a képviselőtestület alpolgármesternek is választott. 2004. júniusától tanácsnokként, a Városépítő Bizottság elnökeként, és az Egészségügyi Bizottság tagjaként tevékenykedem.
Tagja vagyok a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Paksi Csoportjának, valamint a Római Katolikus Egyházközség Képviselőtestületének. Kevés szabadidőmben sportolok, esténként olvasás közben komolyzenét hallgatok.